Chapter 4

Ááá, tegnap megjelent a Kiss You klipje. GigaMega jó lett. :)

Ehhez a részhez nem tudok mit fűzni. Eléggé átlagos. Nade inkább olvassatok.

Jó olvasást! :)

*Kereken hat órára a parkba is értem, ahol már Harry várt…*

- Szia, csinos vagy. – köszöntött mosolyogva. Ááá, azok a gödröcskék. Meghaltam. Na jó, miket beszélek én…

- Szia, köszönöm, te pedig jól nézel ki. – dicsértem meg mosolyogva. És átölelt. Tökéletes illata van.

- Üljünk le. – tanácsolta – De előtte még… - be se fejezte a mondatot, inkább hagyta, hogy a cselekedte beszéljen. És átnyújtott egy szál vörös rózsát. Azt hittem, hogy ott, helyben elájulok.

- Köszönöm – pirultam el. – És hogyhogy…?

- Hogyhogy mi? – nevette el magát.

- Hogyhogy pont engem hívtál el randizni? – nyögtem ki.

- Hát… szép vagy. És kedvesnek tűnsz. Már jó ideje nem találkoztam ilyen lánnyal mint te. – sütötte le a szemét.

- Örülök – mosolyogtam és pirultam egyszerre – de a telefonszámcsere…? – ráncoltam össze a szemöldököm, ugyanis nem túl gyakori, hogy „csakúgy” valaki (méghozzá egy híresség) megadja a számát azért, mert összeütköztünk az utcán.

- Azért kellett, hogy elhívjalak randizni. – mosolyodott el.

- Hát, oké. – nevettem el magam.

- Mesélj magadról. Hány éves vagy? Honnan jöttél? – „faggatózott” Hazza. Válaszoltam a kérdésére, majd mély beszélgetésbe merültünk. Annyira sokat beszéltünk, hogy már azt is kedvünk volt megvitatni, hogy konkrétan zsibbad a szánk a sok dumálástól. (?? xd – szerk.)

- Amúgy tudtad, hogy… - akadtam meg. Majdnem kikotyogtam. De hát neki/nekik erről szabad tudniuk, nem?! Hiszen rájuk akarok „vigyázni”…

- Mit?

- Á, semmi-semmi – húztam ki magam a galiba alól, bár ez kissé nehezemre esett. Szeretném ha tudná. Na mindegy, majd beszélek Emmával, hogy szabad-e tudniuk, hogy én vagyok.

Szóval órákig beszélgettünk, sokat nevetgéltünk, de néha előkerültek a komolyabb témák is. Mint például előző szerelmek (később nagy szerepe lesz ennek a témának, beszélgetésnek), barátságok…

Este kilenc körül mindketten úgy éreztük, hogy menni kellene (nameg a monoton ütemben rezgő telefonom…), ezért elbúcsúztunk egymástól (két puszi és egy ölelés, bár az ölelés olyan… furcsa volt, mondjuk úgy, hogy gyengén, mégis erősen ölelt. Én meg egy géniusz vagyok, hogy így ki tudom fejezni magam. Megígértük egymásnak, hogy mindenképp találkozunk még, és mindketten hazafelé vettük az irányt.

Hazafelé megállás nélkül twittereztem, elújságoltam mindent Cassie-nek, amikor is egy elég érdekes tweet-re figyeltem fel :

„Csak beszélgettünk és beszélgettünk és én közben beleszerettem…”

És ki más lehetett a tweet gazdája… Harry. Neki köszönhetően egész éjjel nem aludtam, még a szüleim is észrevették, hogy valami nincs rendben. Ráadásul még az apa-féle forrócsoki sem (!!) nyugtatott meg. Emiatt aztán másnap eléggé nyúzottan keltem. Kócos haj, karikás szemek. Best combination (gyengébb angolosoknak : legjobb kombináció).

Miután összekapartam magam, végtagjaimat dobálva lépkedtem le a lépcsőn.

- Sky,– szólt apa – ha van valami baj, mi szívesen segítünk. – küldött felém egy biztató mosolyt, mire anya is helyeselni kezdett.

- Nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok – kifogásoltam. A szüleim az egészet csak egy sóhajtással díjazták, majd diszkréten megvitatták, hogy nem tesz jót nekem, hogy dolgozom. Én erre pedig egy fejcsóválással reagáltam. Szép az élet.

A nagy épületbe érve megint (minden nap) csak az üvöltözést hallottam.

- Jóreggelt – üdvözöltem a főnökömet és a kollégáimmal. Mindenki normálisan köszönt, Emma azonban csak egy morgással válaszolt.

A neten kutatva rábukkantam egy-két érdekes dologra, de egyik sem bizonyult igaznak. Viszont inkább minden egyes apró dolgot lejegyzeteltem, mert később lehet, hogy kelleni fog.

A nap végére viszonylag sok dolgot sikerült kiderítenem, és ráadásul kellően elfáradtam ahhoz, hogy egy gyors zuhany után ágyba zuhanjak, és pár perc múlva szundítsak is. És így is lett.