2012. december 30., vasárnap

Chapter 2


Sziasztok! Nagyon köszönöm az előző részhez kapott 6 komit. Nagyon jól esett. :)
De nem is tartalak fel titeket, jöhetnek a feliratkozók, és 6 vagy több komi. :)
Ja, és légyszi picit bővebb komikat írjatok. Úgy értem, hogy kritikát írjatok. Jöhet hideg-meleg. A kinézetről is szabad írni. :D
Jó olvasást! :)


* - Ami most következik, az lesz az eddigi legkomolyabb feladatod. Ha nem végzed el felelősségteljesen, akkor akár még egy, esetleg több élet is múlhat rajta. – sütötte le a szemeit. Én nyeltem egy nagyot. Egyszerűen nem tudom más életét kockára tenni… *

- Tehát. – kezdett bele – Mostanában tele van az internet, az újságok, a televízió, a rádió, és még a többi kommunikációs eszköz egy emberrel, akinek rossz értelemben vett köze van a One Direction-höz. Ugye tudod kik ők?
- Persze, tudom, szeretem is a zenéjüket. – vontam vállat.
- Rendben. Szóval. Az a bizonyos ember Mr. X, aki – köhintett egyet – elég érdekes dolgokat tervez a fiúkkal. És nem, nem olyan dolgokra gondolok, amilyenekre te. - nézett rám rosszallóan. Mit tettem? – Elég egyszerű, mégis borzasztó dolgok, akárcsak a többi. Az egyik például az, hogy rájuk dönti a lámpákat. A másik pedig egy olyasmi, hogy Harry-t lelöki a színpadról. – diskurált hadonászva. Ezek valóban szörnyű dolgok. Ha nem lépünk közbe, el is fajulhat az egész.
- Így hát meg kell tudnod kilétét. Nem lesz egyszerű. Mások életét sodorhatod veszélybe. Jól gondold át. Este nyolcig kell eldöntened, hogy vállalod-e, és hogy elég erős vagy-e ehhez a feladathoz. – kortyolt bele a (beszélgetés közben rendelt) kávéjába – nyolckor majd küldök egy SMS-t, amire te válaszolsz egy igennel vagy egy nemmel. Ilyen egyszerű látod? – húzta fel az egyik szemöldökét. Most ezzel nem tudom, hogy megijeszteni akart, vagy csak úgy magától „felhúzódott” a szemöldöke, de mindenesetre elég furcsán nézett ki.

A komoly tárgyalás után hazafelé vettem az irányt. Pár utcányira lakom innen, szóval nem kell lejárnom a lábaimat, hogy hazajussak. Egy kertes ház az otthonom, ahol a szüleimmel, és egyetlen, három éves kishúgommal kell élnem. Anyám neve Adele Black, apámé Jack Black (mikor a szülei a nevét adták, biztos vicces hangulatuk volt), és kishúgom neve Felicity Black. Felicity egy tündéri kislány, nagyon szeretem, és amikor van rá időm, mindig megszorongatom, és játszom egy kicsit vele. Szép, hosszú szőke haja van, amit előszeretettel fésülök ki minden egyes reggel.

Felicity

Van egy bátyám is, aki már elköltözött, de hetente felhív. Rich Black a neve. És büszkén kijelenthetem, hogy ő egy egészen normális fiú, aki szereti a családját,  és nem egy népművészeti cserépedény (csak hogy ne kelljen kiírnom).
Eléggé elmerülhettem a gondolataimban, ugyanis arra eszméltem fel, hogy egy kapucnis alak nekem jött és rám borította az ugyancsak Starbucks-os forrócsokiját.
- Bocsi. – mentegetőzött a fiú. Nem láttam tisztán az arcát, de zöld szemei csak úgy világítottak a szürkületben.
- Semmi baj – küldtem felé egy biztató mosolyt.
- Be szeretnék mutatkozni. Ne sikíts kérlek. Harry Styles vagyok a One Direction-ből. – nyújtotta felém a kezét.
- Skylar Black. – viszonoztam a kézfogását.
- Szép név. – dicsért meg vigyorogva.
- Köszi. – vigyorodtam el én is. És száz százalék, hogy fülig pirultam.
- Cserélünk telefonszámot?
- Persze. – nyújtottam felé a telefonomat.
- Biztos vagyok én abban, hogy egy szinte ismeretlen embernek megadom a számomat? – kérdeztem magamtól. Majd gondoltam egyet, és beleírtam a számomat az iPhone-jába. Nem ilyennek ismertem meg Harry-t az interneten keresztül. Csak nem kürtöli szét.
Miután a telefonszámcsere megtörtént, és egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól, még 2 perc séta után végre hazaértem.

- Sziasztok! – köszöntem be. De nem is volt időm mondani semmit, mert egyből Felicity rohant felém.
- Sziaaaaa! – ugrott a nyakamba, mire én megpörgettem.
Miután letettem a földre, bementem a konyhába, és készítettem magamnak egy pirítóst vacsora gyanánt. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére, ami 19:33-at mutatott. Remek. Van negyed órám gondolkodni a válaszon. Belementem a névjegyzékbe, mert kíváncsi voltam arra, hogy Harry hogy írta be magát a telefonomba. Csak egyetlen számot találtam, ami újdonság számomra, de nem névvel van jelölve.
<3 – ez volt beírva. És ez valószínűleg ő volt, de vajon miért így írta be? Mindegy, most komolyabb dolgokon kell járnia az eszemnek.

A maradék 17 percben sikerült döntést hoznom. És pontosan 20:00-kor megszólalt a telefonom, ami azt jelezte, hogy SMS-em érkezett. De nem a várt személytől…

2012. december 29., szombat

Chapter 1

Sziasztok! Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon jól esett az 5 feliratkozó, de lehettek még többen is! :)
Jó olvasást! Hány komit kap az 1. rész? Remélem sokat. ;3
UI.: Ebben még nincsenek benne a srácok, de a következő részben már benne lesznek. És a kövi részhez... najó, nem fárasztalak titeket, olvassatok! :D


Skylar Black vagyok, Londonban élek, és 19 éves vagyok. Ez mind nagyon átlagos. De van még valami, ami nem kifejezetten hétköznapi : az FBI-nál dolgozom, már fél éve, titokban.
- Sky! – kiáltott Emma, a főnököm. – Ma pontban öt órakor szeretnék veled találkozni a Starbucks-ban. Ott legyél! – kiáltotta hátrafordulva, mert már ment vissza az irodájába. Kellemes érzés, amikor a főnököd arra se méltat, hogy a szemedbe nézzen miközben dirigál. Egyébként imádom az állásomat. Én amolyan detektív-szerű alkalmazott vagyok. Nem az, aki tigrisbukfenccel támadja le a tettest, hanem az, aki nyomoz az emberek után. Izgalmas, hiszen valamilyen szinten nehéz, de ilyenkor kiélhetem a gyermekkoromat, mert ez olyan mint egy „Sherlock Holmes-os játék”. Ami igazából a valóságra tekintve komoly dolog, mégis élvezem. Gyerekkoromban is imádtam az ilyen jellegű játékokat, filmeket, meséket. És nem hiába; most itt ülök a saját irodám bőrből készült forgószékében, emberek után kutatva. Egész életemben erre vártam.

Öt órát mutat a Too Late-em, ami azt jelenti, hogy lejárt a munkaidőm. Ez után legtöbbször hazabattyogok a Starbucks-os kávémat szürcsölgetve, de ma máshogy lesz. Ugyan a Starbucks-os sztori marad, de ma Emmával fogok találkozni. Aki történetesen a 23 éves (!!) főnököm, de jó viszonyt ápolunk egymással. A munkahelyen szigorú, de a való életben ellazul. Már amennyi ideje van a való életre.




Öt után körülbelül három perccel beestem a kávézóba, ami tömve volt fiatalokkal, akik csoportban üldögéltek az asztaloknál hangosan nevetgélve. Egy kétszemélyes asztalnál megpillantottam Emmát dühösen nyomkodva Galaxy Tablet-ét.
- Szia Emma. – köszöntem rá félve, mivel a tudatalattim azt diktálta, hogy másodperceken belül kitör. De kellemes csalódás ért.
- Szia. – üdvözölt mosolyogva. – Azért hívtalak, mert meg kell beszélnem veled az új küldetésedet.
- Hű. Ez elég érdekesen hangzik. – viccelődtem, mire gyilkos tekintettel nézett rám.
- Skylar Black. Ez nagyon fontos. Ha nem veszed komolyan, búcsút vehetsz az állásodtól, és kitolhatod a csini kis seggedet az FBI-tól. – mondta halál komolyan, de én éreztem, hogy nem gondolja így, csak poénkodik.
- Jó, halljam. – sóhajtottam. És van okom rá, hogy sóhajtsak.
- Ami most következik, az lesz az eddigi legkomolyabb feladatod. Ha nem végzed el felelősségteljesen, akkor akár még egy, esetleg több élet is múlhat rajta. – sütötte le a szemeit. Én nyeltem egy nagyot. Egyszerűen nem tudom más életét kockára tenni…


2012. december 28., péntek

Prológus

Sziasztok! Ha a prológushoz összejön legalább öt-tíz komment, akkor felrakom az első részt. De feliratkozók is kellenek, szóval akit érdekel a történet folytatása, az iratkozzon fel. Remélem tetszeni fog! :)

Skylar Black, a Londonban élő 19 éves lány az FBI tagja, természetesen titokban. Következő
küldetése meglehetősen érdekes számára; ugyanis – a sokak által találgatott – Mr. X-nek a létezéséről kell tudomást szereznie. Emiatt megismeri a One Direction-t, akik viszonylag hamar megbarátkoznak Skylar-rel, és egy kapcsolat is kialakul. Azonban nem minden szép és jó; Mr. X újabb rémisztő tettei egyikével áll elő. Sky keményen dolgozik az ügyön, de ez az ember egyszerűen már neki is sok. A Madison Square Garden-beli koncert vészesen közeledik...